Kövess minket!
  
     

Egy kis csempe történelem

Egy kis csempe történelem
2018, április 11.

A manapság alkalmazott minőségi csempék többsége porcelánból készül, melyek roppant ellenállóak a karcolásokkal és súrlódásokkal szemben, illetve hosszútávon megőrzik szépségüket is. Érdekesség azonban, hogy a csempekészítés sok ezer éves múltra tekint vissza, és számtalan fejlesztésen esett át az évek során.

A kerámiaművesség, melyhez a csempekészítés is tartozik, egészen a civilizációk kezdetéig vezethető vissza. Az első csempék azonban valamivel későbbi időkből, az ókori Mezopotámiából kerültek elő. Eleinte csak fehér és kék színekben alkalmazták őket, azonban az évek múlásával megjelentek a színesebb és a mintás verziók is. Az ezt követő időkben a csempék elterjedtek a Perzsáknál, majd Rómában is.

Róma bukását követően nagy hatást gyakorolt a kerámiaművességre a bizánci birodalom. Megjelentek az első ólommázas technikával készített, karcos fali csempék. Ekkoriban elterjedt és közkedvelt árnyalat volt az olajzöld, okkersárga és a kobaltkék, melyek még napjainkban is hódítanak. Természetesen a barokk beköszöntével a csempekészítés is megváltozott, sokkal díszesebb és ékesebb darabok láttak napvilágot.

Érdekes, hogy míg az előttünk álló időszakban a díszesebb vonal hódított, addig manapság a letisztultabb csempe árnyalatok a közkedveltebbek. A csempék alapanyaga is sokat változott az évezredek során, míg kezdetben agyagból készültek, addig manapság már többségében a porcelán kivitelek uralják a piacot.

Fontos azonban, hogy a modern csempekészítés is teret ad a rossz minőségű daraboknak, hiszen vannak gyártók, akik szeretnek az alapanyagok összetételéből bizonyos dolgokat kispórolni, ezért fontos, hogy megbízható forrásból szerezzük be a kiválasztott csempéket! Cégünk a különböző burkolatokra is specializálódott, és kínálatunkban kizárólag minőségi, nívós külföldi csempék találhatóak! Ha Ön is egyedi kialakítást keres, kedvező feltételek mellett, látogasson el honlapunkra, a www.gres-massimo.hu-ra, és tekintse meg ajánlatainkat! Kérdés esetén állunk rendelkezésére elérhetőségeinken, akár telefonon a 06/30-855-4869-es számon, akár e-mailben az info@gres-massimo.hu címen.

Olvastad már?

Facebook

GooglePlus

Kiemelt Cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Megosztás

facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Csatlakozz a Marketing Magazinokhoz!

Facebook

Twitter

YouTube

Előző cikk olvasása:
rifeng-hoszivattyu.hu.18.02
Függetlenedés az energiaszolgáltatóktól: hőszivattyú és napelem

Az energiafogyasztás és annak hatása kiemelt jelentőséggel bír minden fogyasztó életében. A meleg vizet a fürdéshez, az energiát a fűtéshez,...

Close